Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

Ébredés

..-És ha szabad tudnom, mikor úgy látták hogy eltűntél, hova mentél?
-Egy olyan helyre kerültem, amit még én magam sem ismerek igazán Hosszú éveken keresztül voltam egy világban, ahol nem volt semmi. Egyszerűen csak léteztem, nem voltak sem érzéseim, sem gondolatok. Minden üres volt, de ez idő alatt felnőttem.
-Ha jól értelmeztem a történetet, te ember voltál? -gondolkodott hangosan Eléna
-Igen, ember voltam. Telfeihas is olyan mint én, de ő teljesen más életet élt. Igazi felfedező volt, de egyszer túlságosan távolra merészkedett.
-Ezt abban a világban láttad?
-Igen. Szóval túlságosan messzire ment, és valahogyan lejutott az alvilág határába. Egy Démon megragadta a lábát, és megpróbálta lerántani, de neki sikerült kiszabadulni. A Démon nem hagyta annyiban, felemelkedett a mélységből, és az utolsó pillanatban hatalmas kardjával végigszántotta Telfeihas hátát. Ekkor került a testébe a Démon mérge, és ezzel nem tud a mai napig megbékélni. A seb a hátán, szinte kívánja a fájdalmat, ezért rengetegszer akasztja magát kampókra, és egyéb fájdalmat dolgokra. De nem tudom a lelke milyen célt szolgál, és nem tudom hogy miért van még ezen a világon.
-Ez egyszerűen hihetetlen. Miért mondod ezt el nekem? -kérdezte Eléna
-Nem mondtam még neked, de nem szajháért jöttem. Téged társamként szeretnélek látni, és nem azért leszel jelen, hogy minden este az ágyamba vigyelek.
-Ha ez tényleg így van, akkor biztosíthatlak róla hogy támogatni foglak.
-Idővel minden kiderül. -mosolyodott el Lucifer, és finoman intett a lánynak, hogy most hagyja magára.
..Arcan, Inferno, Telfeihas..
Az éjszaka elég érdekesen telt, ezt mindhárman érezték. De talán szerencséjükre, egyikük sem emlékezett arra, hogy mi történt pontosan. Arcan nyitotta fel a szemét elsőnek, és felkeltette Infernot.
-Ébredj fel, indulnunk kellene. -szólongatta a férfit
Inferno kinyitotta a szemét, és fájdalmat érzett az oldalában. Felemelkedett, és akkor látta meg Telfeihas tőrének markolatát, ami egész éjszaka nyomta az oldalát.
-Az a furcsa ember mit csinált vele? -kérdezte a lánytól
-Gyógyfüveket adott neki, és bedörzsölte valamivel, hogy ne érezzen fájdalmat.
-Szóval megmarad, az a lényeg.
-Remélhetőleg igen. Veled minden rendben? -kérdezte a lány a hunyorgó Démont
-Persze, csak azt hiszem Emmerich leitatott. A Szent Kőről kérdezett, de nem mondtam neki semmi érdemlegeset.
-Leitatott? Miért? -kérdezte hitetlenkedve Arcan
-Terveik vannak, de ezt már sejtettem mikor először találkoztunk velük. Terveik, amik hatással lesznek ránk a későbbiekben, persze csak ha sikerül nekik megvalósítani. Olyan dolgot forgat a fejében, amely emberfiának túlságosan is nagy gondolat.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 157
Heti: 198
Havi: 1 480
Össz.: 143 732

Látogatottság növelés
Oldal: 116. Ébredés
Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről.. - © 2008 - 2024 - thenewgeneration.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »