Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

Város ostroma
..-Furcsa, ezelőtti hetekben rengeteg Démon haladt el a városfal előtt, mára ez a szám nullára csökkent.
-Miért akarsz vészmadár lenni? Semmi oka nem lenne a fehéreknek a támadásra, emlékezz vissza, néhány héttel ezelőtt tömegével hordtuk be őket a barlangokba. Persze már holtan.
-Ha megtámadnak, a te lelkeden fog száradni az elővigyázatosságom.
Közben a város falaihoz megérkezett a Démonvadászok csapata, Arcannal és Infernoval kiegészülve. Az egyetlen dolog amit biztosra tudtak, hogy az őrség ténylegesen abban a tudatban élt, hogy a Démonok uralják még az eget. A nyugati toronyhoz mentek, aminek Eckero vezetésével, elkezdték bontani a megerősítését, és a kitámasztását. Emmerich hátra intette őket, és a kardjával egy lángot csapott a fal felé. Az utólag felerősített kövek egy pillanat alatt hulltak le, és a szövetség tagjai nekiestek a toronynak. Eckero puszta kézzel tépte ki egymás után a köveket, majd mikor már csak Coverius dolga volt hátra, mindenki hátralépett, és a falhoz simultak. Coverius becélozta az acélszálat, és néhány másodperces várakozás után útjára indította a lövedéket. Elpattant az utolsó pillér is, így a torony szépen lassan ledőlt. A hat ember egy utolsó pillantást vetett Eckerora, majd berohantak a fal túloldalára. A Démonok még fel sem eszméltek, de a hat ember már gyilkolta is az érkező ellenségeket. A fal túloldalán az Angyalok és a két lány várakozott, és reménykedett hogy a többiek sikerrel deaktiválni tudják a védelmet.
-Ha közelebb lépek, érzem ahogyan elkezdi égetni a bőrömet. -mondta Eckero
-Maradj távol tőle, nem tudni milyen károkat okoz. -figyelmeztette Inferno
-Képtelenség bejutni másképpen, ugye? -kérdezett vissza a férfi
-Lehetetlen, amíg a többiek nem járnak sikerrel. -válaszolt Arcan
-A Démon megpróbálhatna bemenni. Ő nem teljesen Angyal. -mondta Vanessa
-És ha baja esik? -kérdezte Aggódva Myriam
-Nem mehet be! -csitította őket Arcan
-Meg kellene próbálnia.. -javasolta Eckero
Mielőtt Arcan rendre inthette volna, a Démon közelebb lépett a leomlott falhoz. Felé nyújtotta a kezét, és nem érzett forróságot. Mikor azonban közelebb lépett, a fal közelebb rántotta, és fojtogatni kezdte. Eckero próbált neki segíteni, de nem sikerült hátrarántania, mert őt is elkapta. Arcan lépett mögéjük, és szabadította ki mindkettőt.
-Mondtam hogy ne menj közel..
-Sajnálom. -válaszolt a Démon.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 157
Heti: 201
Havi: 1 483
Össz.: 143 735

Látogatottság növelés
Oldal: 168. Város ostroma
Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről.. - © 2008 - 2024 - thenewgeneration.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »