Ireel döntése
..Az Angyalok soha nem akartak volna harcolni a Démonok ellen. Ők a békét és a nyugalmat védték, segítették az embereket, s szolgálták a jóságot. De a Démonok fenyegetése miatt harcba kellett szállniuk, felül kellett kerekedni azon az érzésükön, hogy ők nem harcolhatnak. Páncélokat s fegyvereket kezdtek készíttetni az emberekkel, akik örömmel segítettek azoknak az Angyaloknak, akik a segítségükre siettek. De az Angyalok szervezetlenek és tapasztalatlanok voltak a harc terén, így nem sok esélyük volt a Démonok folyamatos támadásaival szemben.
-Ireel, mit tanácsolsz? Valamit tennünk kell, mert világunk fenyegetettségben él. Fizikai erőnk kevés a Démonokkal szemben, szárnyaink és karjaink erőtlenek mikor a közelünkben vannak. kérdezte Uriel
Ireel tanácstalanul bámulta a kristálytiszta folyóvizet, és szótlanul sóhajtott.
-Engedd, hogy átvegyem a harc irányítását, ismered a múltamat, te is tudod ismerem a Démonokat!
Ireel végül megszólalt.
-Igen Uriel, ismerem a múltad. Éppen ezért nem bízom benned. Ki egykoron Démon volt, soha nem javulhat meg. Nem akarok nagyobb hatalmat adni a kezedbe, mert nem bízom meg benned. Félek attól, ha újra a tieid közé kerülsz, átváltozol s elfeleded a lényt melyet itt teremtettünk belőled.
-..S ennyit jelentene a bizalmad Ireel? Nem te voltál ki levágta a fekete szárnyaimat? Saját kezeddel szabadítottál meg a gonoszságom utolsó cseppjétől? S most, a szükségen derül ki, nem bízol bennem?
Ireel nem felelt. Leguggolt, és a kezét a vízbe merítette. Vizes kezével megtörölte az arcát, és az ég felé tekintett.
Uriel dühöt érzett magában. Tudta jól, a Démonokat képesek volnának legyőzni, de azt is jól tudja ha Ireel bizalmát nem élvezheti, akkor senki nem fogja őt a harcban támogatni..
Goroul, a sebesült és halott Angyalok rémálma már alig várta hogy a vére mezőn felkészüljön élete talán legnagyobb vacsorájára..