Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

Hatalomátvétel

..A király felkapta a fejét, teljesen alvás közeli állapotban volt már. Megigazította koronáját, és kiegyenesedett hatalmas hegyikristály trónjában. Erekal lassan, s diadalmasan elé állt, és letérdelt.
-Üdv néked királyom! Szomorú hírekkel tértem vissza hozzád. Az Angyaloknál a belső viszályok miatt hatalmas gondok vannak, így nem küldenek nekünk segítséget. De támogatom az ötletet hogy harcba szálljunk a Démonok ellen, feltéve, ha három napon belül a határvidékről ide tudjunk rendelni az ott állomásozóakat. -mondta Erekal, s felemelkedett
-Nem akarnak segíteni, vagy nem tudnak segíteni? -kérdezte Edgar
-Edgar, ha még egyszer a szavamba vágsz, akkor kidobatlak a nagyteremből, a király parancsnokával szemben sem megengedett ez a beszéd. -mondta Henrik
Edgar az ajkába harapott, s a vén vak inkább önként sétált ki a teremből.
-Erekal, ha harcra kerül a sor, akkor rád bízom a felkészülés lebonyolítását, és a harcokat. Feltételezem, több napig is elhúzódhat, és lényegében, az utolsó nagy csata lesz amelyet megvívhatunk. -mondta Henrik, és szájából a töménytelen mennyiségű alkohol köszönt vissza
-Henrik király, nagy megtiszteltetés lenne számomra ha vezethetném a csapataidat a csatában, és örömmel védeném meg szülőföldemet. Csak a parancsodra várok, és megteszek minden tőlem telhetőt hogy az emberek és a birodalom készen álljon. -mondta Erekal
-Akkor Erekal, ettől a pillanattól kezdve átadom neked a hadsereg feletti irányítást, egészen addig amíg a birodalmunkat veszély fenyegeti. Tiéd hát a hatalom egy része, dönts úgy hogy jó legyen! -mondta Henrik
Erekal csak erre a mondatra várt, amint a király kimondta hogy a hatalom egy része az övé, előrántotta a kardját, és a király elé lépett.
-Én nem fogom hagyni, hogy egy vén alkoholista vezesse a birodalmat, akinek ráadásul még gyermeket sem sikerült nemzenie a feleségével! -mondta Erekal, és mellbe szúrta a királyt. Henrik mellkasából vér tört fel, és hangtalanul dőlt le a trónjából. Az őrök rögtön ugrottak a történtek után, de Erekal eléjük állt.
-Hallottátok mit mondott, tegyek úgy, hogy a birodalomnak a legjobb legyen! És a birodalomnak akkor lesz a legjobb, ha nem ő irányítja, az ember aki képtelen döntéseket hozni, csak mást ugráltat mint egy rühes kutyát, és várja a csodát amiért ő semmit nem tett. -mondta az őrök felé nézve Erekal, és lelökte a hullát a trón előtti szőnyeggel fedett részről.
Edgar lassan visszalépkedett a terembe.
-Tudtam hogy ezt fogod tenni, oh úgy tudtam. -mondta
-Vén, örülj neki hogy téged nem öletlek meg, mert most már megtehetnék, és hidd el ha nem lenne rád szükségem, akkor gond nélkül megtenném. -mondta Erekal, és beleült a véres trónba
..Az égben..
-..Csatlakozási jogot? Azt hogyan kérhetünk?
-Oh, annyira sokat kérdezel! -mondta Arcan, és oly kecsesen fordult be az utcasarkon, mintha csak táncolt volna.
Elhaladtak rengeteg vastag kőépület előtt, és megpillantottak egy toronyház szerű házat, aminek a legmagasabb pontját nem is látták..

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 24
Heti: 159
Havi: 886
Össz.: 144 699

Látogatottság növelés
Oldal: 26. Hatalomátvétel
Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről.. - © 2008 - 2024 - thenewgeneration.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »